Tegnap este hullócsillagot láttam. Akartam is rögtön kívánni valamit, de olyannyira meglepett, hogy április elején voltam tanúja e jelenségnek, hogy mire felocsúdtam, már elmúlt a pillanat varázsa.

Vajon honnan ered az a babona, hogy ha az ember hullócsillagot lát, és rögtön kíván valamit, az valóra válik? A tegnapi eset után megvilágosodtam. Hisz nem tudtam elég gyorsan reagálni, így lemaradtam a kívánságteljesülés lehetőségéről. Elméletem szerint tehát a hiedelem alapja az az ésszerű feltételezés, hogy ha az ember bármely váratlan pillanatban azonnal ki tudja bökni, mi az, amire a legjobban vágyakozik, akkor valószínűleg a vágyott dolog állandóan ott lebeg az elméjében, olyannyira lefoglalja gondolatait, hogy - mint mondják - álmából felébresztve is meg tudja fogalmazni. Ha pedig valaki ilyen intenzitással foglalkozik egy gondolattal, akkor valószínűleg elméje kiéleződik erre az egy célra, és máris megszabja az irányt, amely a megvalósítás felé vezet. És ehhez még csak tudatosság sem szükségeltetik, ösztönösen így működik a dolog.

Mondok egy példát. Honnan tudja az ember, hogy szerelmes? Meglátni és megszeretni? Talán ilyen is van, de nálam speciel másképp működik. Az illető személy egyszer csak túl gyakran jelenik meg a gondolataimban. Nem álmodozásról és vágyakozásról beszélek, egyszerűen arról, hogy áll az ember a villamoson, bambul bele a Nagykörút forgalmába, és azon veszi észre magát, hogy egy bizonyos személyre gondol. Később a munkahelyen kibámulsz az ablakon, és megint eszedbe jut. Nálam nagyjából egy hétig szokott tartani, mire ráeszmélek: ez szerelem. És mire idáig eljutok, már tudom: elvesztem, a gépezet beindult, innentől pedig kénytelen leszek tettekkel is siettetni a dolog dűlőre jutását. Mert bizonyosság kell: egyoldalú plátói fellángolás marad-e, avagy beteljesült boldogság.

Na már most: mondják, a tudatos tervezés nagyon fontos, ha az ember valóra akarja váltani az álmait. Sikeres emberek esküsznek rá, nem megy ez másképp: le kell írni, mit akarunk elérni, és azt mikor akarjuk, s erre mindennap figyelmeztetnünk kell magunkat. Agyunk pedig elvégzi majd a szükséges munkát, a kitűzött időpontra már annyira mantránkká válik a megfogalmazott cél, hogy önbeteljesítő jóslatként megvalósítja magát.

A férjem szerint én egy tervszerű ember vagyok. Bárcsak az lennék. Vagy lehet, hogy csak a céljaimat nem tudom elég konkrétan megfogalmazni? Lám, a hullócsillagot is elbaltáztam... 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.