Kétéves lett a lányom.

Vannak emberek, akik évfordulókkor összegzést készítenek. Én is ilyen típus vagyok. Magamban gyorsan lepergettem az elmúlt 24 hónapot, és megint csak azt a következtetést kellett levonnom, ami az egész eddigi életemet jellemezte: én képtelen vagyok a jelen pillanatot értékelni.

Amikor teherbe estem, szinte azonnal azon kezdtem rágódni, milyen lesz a szülés. Az ismeretlentől való természetes idegenkedéstől kezdve a halálfélelemmel rokon rettegésig széles skálát jártak be az érzéseim. Mindeközben szinte észrevétlenül túllendültem az enyhe rosszullétek, a látványos gömbölyödés, a modern képalkotó eljárásoknak köszönhető "személyes" találkozás, a hasamban dúló kick-box edzések, és a várandóssággal járó egyéb kellemes és kevésbé kellemes jelenségek felett. Nem éltem át tudatosan minden egyes pillanatát a gyermekvárásnak, csak sodródtam az eseményekkel valami ismeretlen és ijesztő végkifejlet felé, ami majd a szülés lesz. Ennél a pontnál tovább nem láttam, nem is érdekelt, mi lesz utána, hiszen elképzelni sem tudtam. Az eseményekkel való sodródás jellemezte a szülést magát is, amivel úgy voltam: essünk már túl rajta. A természet kegyes ajándéka a nőknek, hogy egy adott ponton túl olyan "másállapotba", pontosabban megváltozott tudatállapotba kerülnek a vajúdás során, hogy később már csak homályos emlékeik lesznek erről a szakaszról. Mintha egy ismeretterjesztő filmet láttak volna egyszer régen a szülésről, vagy egy ismerős elbeszéléséből rémlenének részletek. De hogy én lettem volna a főszereplő? Hát ez elég hihetetlenül hangzik így utólag.

De végül is ott szuszogott a hasamon szerelmünk gyümölcse, és pár édes, gondalan nap erejéig csakugyan az itt és mostra koncentrálhattam. Hisz a bébi aludt szinte egész nap, én úgyszintén, a rokonság hordta be a finomságokat a kórházba, és mindenki engem ajnározott. Még a fizikai kellemetlenségek sem tűntek nagy árnak ezért az idilli állapotért cserébe. Aztán a hazaengedésünk előtti éjjel meggondolatlanul nem adtam le a gyereket megőrzésre. Hisz az anyja vagyok, hozzá kell szoknom, hogy éjjel is mellette vagyok. Súlyos tévedés volt, elhibázott döntés. Hajnali ötig bírtam hallgatni a baba üvöltését, amit sem a cumisüveg, sem a tejben még nem bővelkedő mellem, sem a szeretetteli ringatásom és babusgatásom nem bírt belé fojtani. Elcsigázottan, fizikai és lelki fájdalmaktól gyötörten, megtörten adtam le a kis csomagot a csecsemőosztályon. Anyaként ez volt az első kudarcom -  és persze, hogy nem az utolsó.

Azt hiszem, ettől a perctől kezdtem megint a jövőbe kémlelni, és abból állt az életem, hogy vártam, mikor lesz vége az épp aktuális életszakasznak. Mert a bizakodás, a remény, hogy lesz ez jobb is, soha nem hagyott el. Annak ellenére, hogy minden jószándékú (?) ismerősöm biztosított afelől, hogy a helyzet csak rosszabbodni fog. De én hinni akartam. Mert tapasztalatlan voltam, aggodalmas és nagyon-nagyon fáradt. És nagyon egyedül éreztem magam.

Először azt vártam, hogy végre abbahagyhassam a szoptatást. Azt terveztem, 6 hónappal a születése után simán elválasztom, és az épp arra az időre eső születésnapomon oltárira berúgok és elszívok két doboz cigit. Az élet máshogy hozta, sokkal hamarabb sort keríthettem a rágyújtásra, igaz, berúgni azóta se volt se alkalmam, se ingerem. A gyerek tápszeres lett - újabb kudarc, de ki számolja? Szóval a táplálás kérdése megoldva, ekkor már más miatt vártam a féléves kort. Azt hittem naivan, hogy félévesen már önállóan fog ülni, én meg körbepakolom játékokkal, és így elfoglalja majd magát, míg én internetezek, takarítok, főzök, szépítkezek. Nem röhög! Tényleg ezt gondoltam. Hamarosan kiderült, hogy ez is tévhit, mint az, hogy az újszülött napi 20 órát alszik, és csak akkor sír, ha éhes vagy fáj valamije. Aki valaha is volt már összezárva napi 24 órát egy élményekre éhes, ámde mindent percek alatt megunó kisdeddel, annak van fogalma róla, miért áhítottam a gyerek önállóságát.

Jelentem: van fény az alagút végén! Kétévesen már akár 10 percig is elfoglalja magát! Aztán jön anya kezének rángatása, helyének kijelölése a játéktérben, feladatok kiosztása stb., stb. Azóta nem csak ebben lettem okosabb. Két év elég idő ahhoz, hogy az önző ember szinte teljesen feladja saját igényeit és törekvéseit. És ma már nem várok semmit, inkább megállítanám az időt, hogy mindig ez az édes, ennivaló, okos, drága kicsi lány maradjon, mint amilyen most.

Hiba volt mindig másra vágyni, mint ami épp megadatott. Persze, örültem neki, hogy végre forog, fog, ül, mászik, fogai vannak, nő a haja, gyarapodik, mosolyog, kacag, jár, de a lelkem mélyén tudtam, hogy ezek csak apró állomások azon az úton, ami elvezet ahhoz a képhez, ami bennem élt egy gyerekről. Nekem nem volt elképzelésem arról, milyen egy csecsemő, és azt hiszem, nem volt elég türelmem, hogy magam tapasztaljam ki. Vártam hát, hogy vége legyen a csecsemőkornak, a lányom a saját kicsi lábain járjon. Megtörtént, és ezzel egyidejűleg megszűnt a babakocsi-bojkott is: végre el tudtam vinni úgy sétálni, hogy 10 perc után nem kellett kikapnom, mert kézzel-lábbal (teli torokból) tiltakozott a benne maradás ellen. Végre tudtunk játszótérre menni. Állva is tisztába tudtam rakni... De nekem még ez sem volt elég. Akkor elkezdtem arra várni, hogy mikor kezd beszélni. És mi tagadás, elég sokáig váratott.

Most kétéves. Anyának és Apának szólít minket, magát Tibinek (Timi helyett). Néhány állat és étel nevét tudja, a rokonokat is ismeri, és ma már szinte naponta tanul új szavakat. Az első mondata így hangzott: Bati, bati, taata (Boci, boci, tarka). Azóta se nagyon bővült a repertoár, igaz, kétszavas mondatokat azért alkot néhanap (Apa ábagy - apa elment, bati jaj - a maci leesett, és beütötte a fejét, pici baba hamm - a baba éhes). Szóval, lehet hátradőlni, és élvezni végre az anyaságot.

Mondjuk az nem lenne baj, ha a bilizés érdekelné kicsit...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.