Ahogy visszanézem a bejegyzéseket (úristen, több mint fél éve nem posztoltam!!!), nemigen fordult még elő, hogy valamilyen eseményről írtam volna. Nem véletlen: azért kezdtem blogolni, hogy érzéseket, gondolatokat osszak meg, nem azért, hogy naplót vezessek. Most mégis kivételt teszek, mert rég várt, örömteli esemény következett be a családunkban.

Nem, nem gyermekáldás, még csak nem is családi házba költözés (pedig ó, de örömteli is lenne az!). Csupáncsak csinosítottunk kicsit a lakásunkon, ami új bútorok és szőnyeg beszerzésében merült ki. Így került a nappali középpontjába az a vitrines szekrény, aminek funkcióját én már akkor tudtam, amikor még csak titkos óhaj volt a részemről. És igen, megtörtént, amire évek óta várok: méltó helyére került az elefántgyűjteményem!

Ha jól emlékszem, egy elefántos kulcstartóval kezdődött, mintegy 7 éve. A kulcstartón az akkori pasim lakáskulcsa fityegett: összeköltözésünk alkalmából kaptam. Hogy a második-harmadik-sokadik elefánt hogyan követte az úttörőt, nem emlékszem már, csak azt tudom, hogy hamarosan szenvedélyemmé vált, bármerre jártam, vizslató tekintetem kereste a gyűjtemény következő potenciális darabját. Természetesen a kirakodóvásárok és a kínai boltok a legfőbb lelőhelyek, de az egyik, leginkább eszmei értékkel bíró darabot, egy plüsselefántba csomagolt lábmelegítő tömlőt például turkálóban találtam meg.  (Jelentős helyigénye miatt ő nem került be a vitrinbe, az elefántormányos plüsspapuccsal együtt egy dobozban pihen a szekrény mélyén.)

Amikor kezdett elharapózni rajtam a gyűjtőszenvedély, még nem tudtam, hogy az elefánt fontos szimbólum a feng shuiban. Később megtudtam, de nem igazán érdekelt. Mint említettem, véletlenül (van ilyen?) esett a választásom erre a bájos és esetlen állatra, aztán meg ragaszkodtam hozzá, és ámulattal döbbentem rá újra és újra, hogy a használati, dísztárgy- és bóvliipar előszeretettel választja dizájnelemként az ormányos óriást.

Sosem számoltam meg, pontosan hány darabból is áll a gyűjtemény, ugyanis nem ez a lényeg. Az élet több területén is érvényesnek tartom a mondást: nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Így történt, hogy a (leginkább ajándékba kapott) számtalan plüsselefántot szanáltam, a kirakatba csupán azok a darabok kerültek, amelyek valamilyen funkciót egyesítenek az elefántos dizájnnal. Kedvencem az elefánt alakú teakiöntő, de akad itt szappantartó, képkeret, óra, locsolókanna, CD-tartó, mobiltok, virágcserép, gyertyatartó, vízipisztoly, de még hajcsat és hajgumi is. És Móni barátnőm jóvoltából - aki a józan megfontolással mit sem törődve újabb és újabb ajándékaival odaadóan táplálta  gyűjtőszenvedélyemet - elefántot formázó fülbevalóm, gyűrűm is van. A dolog akkor kezdett betegessé válni, amikor a gyerekemnek elefántos csörgőt vettem...

Ha valaki most kedvet kapott volna, hogy megajándékozzon néhány újabb elefánttal, akkor gyorsan közlöm: vége. Nyilvánvalóan nem teljes a gyűjtemény: amíg a kacatipar kreatívjai mind újabb ötletekkel gazdagítják a használati tárgyba oltott állatos dizájnt, mindig lesz egy-egy csábító  darab, amit még hozzá lehetne tenni. De azt hiszem, nem törekedhetek a teljességre, megelégszem azzal a gyönyörűséggel, amit az elmúlt években összeszedett csodálatos tárgyak szemlélése okoz. Most már mindennap látom őket, hisz a szekrény mélyről a nappali előkelő helyére kerültek. Ha vendégek jönnek, büszkén mutogathatom, mint valami lelkes tárlatvezető. És még az internetre is feltehetem, hogy mindenki lássa, milyen hibbant dolgokkal foglalkoznak egyesek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.