Van egy kollégám, akivel sokszor beszélgetünk az élet nagy kérdéseiről. Például az emberek közötti kapcsolatokról. Én 35 éves vagyok, ő 40. Mindketten abban a korban, amikor az ember feltesz bizonyos kérdéseket, és keresi a választ azokra, mert olthatatlan vágya támad a végső bölcsesség megszerzésére. Mi miért történik velünk, mit csinálunk rosszul, hogyan kellene élnünk stb. stb.

Annak idején, amikor a grafológusi végzettség megszerzéséhez a szakdolgozatomat készítettem, a párkapcsolatokat választottam témaként. Azt szerettem volna bebizonyítani, hogy egy párkapcsolat milyenségét a partnerek kommunikációja (annak mikéntje) rendkívüli módon befolyásolja. Mélységesen hittem benne ugyanis, hogy pusztán a kommunikáción múlik, hogy a partnerek, házastársak harmóniában avagy örökös cívódásban élik mindennapjaikat. Annyiban talán igazam volt, hogy a vita = kommunikáció, sőt, valójában a hallgatás is egyfajta kommunikáció. Csupán azt az aprócska tényt hagytam figyelmen kívül, hogy a kommunikációm én magam vagyok. Ahogy megnyilvánulok egy másik emberrel szemben, az az én temperamentumomat, egyéniségemet, hangulatomat, miegymásomat tükrözi, így a kommunikációm megváltoztatása saját magam meghazudtolását jelentené. És vajon lehetek-e boldog, ha feladom önmagamat? Vannak emberek, akik erre minden további nélkül képesek, és mindjárt kiderül, kik ők.

A másik nagy tévedése a szakdolgozatomnak ugyanis az volt, hogy nem bírtam ellenállni a beskatuályázás kísértésének. A pszichológia - sokak által vitatott módon - hajlamos a tipizálásra. A nagy pszichológiai elméletek mind-mind különböző típusok felállításával próbáltak közel férkőzni az egyéniség titkaihoz, ami önmagában is ellentmondás, hiszen ha valaki "egyéni", az azt jelenti: nem hasonlít másokra, teljesen egyedi vonások összességéből áll a személyisége. A tipizálás mindig a dolgok leegyszerűsítését jelenti, annak feltételezését, hogy vannak azért alapvető vonások, amelyek mentén az emberek igenis csoportokra oszthatók, így könnyebben analizálhatók. Márpedig egy szakdolgozat legyen egyszerűen átlátható, logikus felépítésű, így hát szépen felállítottam három csoportot aszerint, hogy a párkapcsolatban kinek milyen a kommunikációja.

Akkor úgy találtam, a párkapcsolati viselkedésük alapján az emberek ebbe a három csoportba oszthatók:

1. Hagyományosak: Nyitott, empatikus, a konfliktusokat felvállaló és azok megoldására törekvő, magabiztos, önmagukkal békében élő emberek. Tisztában vannak azzal, hogy egy párkapcsolat kompromisszumokkal, lemondásokkal jár, hogy a két fél igényeit és céljait oly módon kell összeegyeztetni, hogy az ÉN és a TE részben megszűnjön létezni, helyét a MI magasztos eszméje vegye át, mindenki legnagyobb megelégedésére.

2. Elkerülők: Önbizalomhiányos, félénk, konfliktuskerülő fajta, aki igényli az irányítást, a felelősség átpasszolását a másik félre. Éretlen személyiség, döntéseiért felelősséget vállalni képtelen, a párkapcsolatban saját hiányosságainak kipótolását keresi, egy olyan erős személyiséget, aki átvállalja tőle az élet - számára nehézséget okozó - terheit. A kapcsolatban mint ÉN képes teljes egészében megszűnni, így értelemszerűen a TE kiterjesztett hatalmának veti alá magát - önként és dalolva.

3. Függetlenek: Öntörvényű, nehezen alkalmazkodó, sokszor különc emberek, akik sajátos világukban élnek inkább, mint a gyakorlati hétköznapokban. Nem igazán tűrik a kötöttségeket, személyiségük akár részbeni feladása is igazi megpróbáltatás számukra, amit általában hosszabb távon nem is bírnak elviselni. A párkapcsolatban ezért inkább a domináns szerepet vállalják, igyekeznek az ÉN határait kiterjeszteni a másik félre is, mert beleolvadni a MI egyvelegébe számukra a pusztulást (személyiségük pusztulását) jelentené.

Mi tehát a hosszú és boldog párkapcsolat titka? Nos, úgy tűnik, nem a megfelelő kommunikáció elsajátítása... inkább a hozzánk passzoló típus megtalálása. Istenem, mennyi esély van vajon arra, hogy két Hagyományos találkozzon és egymásba is szeressen? Mert az ő kapcsolatukban benne van az örök boldogság ígérete, a tökéletes harmónia lehetősége. Egyáltalán hányan lehetnek ezek a minden tekintetben tökéletes emberek? Sejtem, hogy nem sokan. Ott van azonban az a sok nyughatatlan Független, akik szállnak ágrul ágra, kapcsolatból kapcsolatba, és nem értik, miért nem működik nekik a dolog. Mintha minden összeesküdött volna ellenük... Nos, egyértelmű, hogy ők csakis egy Elkerülő mellett találhatják meg a boldogságot, akivel szépen kiegészítik egymást akár a szadista a mazochistával... Nem biztos, hogy egészséges egy ilyen kapcsolat, de működhet. És szegény Elkerülők? Nos, ők bárki mellett megtalálhatják a boldogságot (egy másik Elkerülőt leszámítva), már aki képes elfogadni a tényt, hogy egy kvázi rabszolgával él együtt, egy akarattalan bábbal, aki leginkább sodródni szeret az árral, mintsem tenni valamit az előrehaladásért.

És itt eljutottunk az imént vázolt alapvető tévedésig, miszerint az emberek, a kapcsolatok vagy bármi az életben beskatulyázható, felcímkézhető. Nyilván mindannyiunkban van valamennyi megértés és empátia, némi kompromisszumkészség, és bizony, vannak helyzetek, amikor legszívesebben láthatatlanná válnánk, átengednénk az irányítást valaki másnak, máskor meg csakazértis meg akarjuk mutatni, hogy mi önálló egyéniségek vagyunk. Mindannyiunk személyisége egy koktél, az összetevők aránya persze változhat, és ahol egyik-másik alkotóelem túlsúlyba kerül, azt akár már külön típusnak is elkönyvelhetjük. De az igazság nagyon árnyalt, nagyon bonyolult és szerteágazó, így az ilyen szépen felállílott és 40 oldalon át részletezett, díszkötéses elméletek valójában a kukába valók.

A grafológusi diplomámat megkaptam, a bírálóbizottság odáig volt a témától és annak kidolgozásától. Én azonban nem kerültem közelebb az engem foglalkoztató jelenségek megértéséhez. A kollégámmal továbbra is felvetjük a nagy kérdéseket, azok ott lebegnek körülöttünk, ügyesen körbejárjuk, vizsgálgatjuk őket, de az igazság - és a bölcsesség - valahol odaát lehet...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.